Menü

2011. ápr. 23.

♥ Kis Mayák?

 Sziasztok. Tegnap beszélgettünk apukámmal, és szóba került Maya. Megkérdeztem mikor ellhetne, és azt mondta ő nagyon szeretné ha a következő tüzelésénél bepároztathatnánk. Hát én ennek nagyon örültem, és biztos vagyok benne ha egyszer eljön ez a nap, Maya gyönyörű kis utódokat fog világra hozni, és nagyon jó anya lesz belőle. De ez még ugye nem 100% os, mert Maya tulajdonképpen egy nyitott kocsibeállóban lakik, ahol van minden sz*r (már bocsánat) De minden van ott szerszámok, csövek, fák, cserepek, üvegek, szerszámok (persze ezek mind elkerített részen) De akkor is. És mellettünk van egy rét, ahonnan jön minden állat, a patkányok is beköltöztek oda. kb 5 db van, hál égnek most tavasszal még nem láttam egyet sem, de tél előtt 3-t is (!) Azok közül az egyiket Maya kinyiffantotta XD A többit meg a fákon láttam mászni, ahogy átmentek a szomszédba. De ott halálítélet volt rájuk szabva, mivel ott 2 kutya is van, Kormi a puli, és Hasszán (Maya testvére) Meg is ölték. Mondta apa hogyha teljesen nem bírjuk majd kitakarítani, akkor annyit megtud tenni hogy a teraszra felhozza Maya házát, vagy végső esetben, addig amíg nem lesznek már nagyobbak, olyan 6-7 hetesek benn laknának Mayával együtt az előszobába. Hát nem tudom kiváncsi leszek, meg addig elökéne keríteni az orvost mert még anyáék mindig nem hívták ki.-.-. Elvileg májusba már kihívják, de mind1 kiváncsi leszek. Na most megyek. Sziasztok!

2011. ápr. 1.

♥ Maya az elmúlt hetekben

Elszégyelltem magam....
Sziasztok. Huh milyen rég nem írtam :S ezer bocsi. De most jöttem egy kis összefoglalóval. Na szóval múlthéten hétvégén játszottunk, (csücsiztünk) Mivel Maya kapásból tönkretett 2 zoknit. Úgy kezdődött, hogy nem akartam felvenni a cipőmet, ezért csak az ajtóból dobáltam neki a lasztit. Felmérgesítettem azzal hogy eldugtam a hátam mögé a labdát és nem adtam neki vissza. Így azt gondolta ha máshogy nem, akkor majd erőszakkal visszaszerzi. elkezdett csipkedni a lábamon, a gatyám fűzőjét rángatta, majd észrevette hogy hé van rajtam zokni. Hát megfogta miközben fetrengtem a röhögéstől (csikis vagyok), négykézláb bekúszok a nappaliig, majd Maya úgy elrántott mint a sicc :O:O Mintha egy bicikliről húztak volna. Nagyon durva mennyi erő van ebben a dögben. Azt a kört ő nyerte. De a 2.-t én :D x''D Bár szó szerint vért kellet izzadnom. Aztán. nemrégiben készítettem a dögről tavaszi képeket, nagyon cukik lettek, és vannak köztük játszósak. Vagyis pontosabban az össze az XD De képzeljétek sikerült a "Szégyelld magad!" trükkről is csinálni :D A blog elejére tettem ki azt a képet. Szerintem írtó cuki :P Bár elég durva hogy ez a kutya fekve ülve és eldőlve is megcsinálja ez a parancsot XD De nagyon cuki ez nem vitás :D Nagyon aranyos és okos ebzet volt. Aztán Maya csak döglődött a teraszon. Ja igen és múlthéten hétvégén megvolt a nagy tavaszi fürdés :D Nagyon okos volt, büszke voltam rá, mert tényleg gyönyörűen viselkedett. Pórázon tartottam, bár nagyon nem is volt rá szükség. Bentről hoztunk langyos vizet, azzal lelocsoltuk, a tusfürdőt feloldottuk 1 liter vízben, és beledörgöltük a szeres vizet a szőrébe. Jól megvakarásztam a testét, nagyon tetszett neki, csukott szemmel élvezte XD Nagyon poénos volt, olyan mazoista feje volt XD Annyit szakadtam rajta. Majd persze rám rázta az egészet >.<'' Lelocsoltuk, kiszedtük a habot a szőre közül. Majd kivittem a napra, had száradjon meg, és utána játszottunk. Nagyon tetszett neki a dolog, főleg hogy felfrissült a bőre, és a seb fekete helyett hófehér volt. És tisztasága megünneplése alkalmából, elaludtunk az ágyamon XD Jó volt hallgatni ahogy szuszog a drágám ♥ Aztán tegnap egész délután vele voltunk, kint kertészkedtünk. a madárkaját szétszedtük mert új gömböt vettünk, a régi már szanaszét csipkedték. Bátyjám kiöntötte a  magvas cuccot a madaraknak a fűre. Maya odament, és elkezdte enni. Rászoltam, abbahagyta elment onna. Majd pár perc múlva megint az látjuk hogy ott kaparja a kaját, és nyalja fel....Hát mondom ez nem igaz  >.< Úgy csinál mint aki éhezik....Pedig erről szó sincs, mivel előtte kapott egy rohadt nagy velős csontot, majd kekszeket, és még narancsot is....Maya egy feneketlen gyomor. Néha azon gondolkozom, hogy hova fér az a sok kaja. Na hát kb ennyi. Az össze többi nap meg csak játszottunk :P Na de most mennem kell. Sziasztok!