Menü

2011. febr. 27.

♥ Unalmas nap mert gazdi beteg...

Sziasztok. Hát ez nem igaz...Már megint beteg vagyok, szóval újfent nem mehettünk sétálni...Pedig most egy nagyon tetszetős helyet találtam, és az odavezető út...Hát fogjuk rá jobb mint a másik helyre vezető. Szóval az ebzet ma reggel bejött és apámék lefektették az előszobába. De Maya mivel én még aludtam, és ő még nem látott, eldöntötte hogy bejön a szobámba jó reggel kívánni XD Kicsit sem sokkolt a dolog, majdnem szívrohamot kaptam amikor kinyitom a szemem, a kutya vele szemben ül, és néz rám mereven, én meg csak a naaaaagy naaaaaaaaaaaaggy orrát látom XD Na miután ez megvolt, majdnem megfulladtam úgy köhögtem szóval....(Y)....-.-" Megreggeliztem, tv-tem és Maya mind e közben benn kuksolt. Majd kiengedtem, rohant is a terasz sarkára napozni :D Itt a kép -> (a minőségért bocsi, mert 1. telóval van, 2. szúnyogháló miatt kockás XD)
Aztán kb 3 óra elteltével bejött megint gyakorolni, és punnyadni míg én tanultam. Aztán kikellet engedni, mert nagydolga volt, és jelzett. Hát kiengedtem a gyönyörűt. Nem sokkal később amikor itt ültem anyámmal a gép előtt Maya vonyíott, kinéztünk,és mindezt fekve tette, hát ezt is megörökítettem, vagyis pontosabban, csak próbáltam, szóval mire fényképeztem abbahagyta XD De mind1 a lényeg hogy van kép nem? :P  Aztán megint bejött dögleni egy kicsit, akkor beis jött a nappaliba, majd az ágyamba. Jól éreztük magunkat, igaz bealudtam a kis dárga mellet, de amint rá rá néztem, neki is ragadtak lefele a szemei :P Kis okoska :D Aztán kapott enni mert ez a kutya egy feneketlen gyomor, szerintem ha tehetné egész nap csak enne XD Ja igen visszatérve a benti gyakorlásra, a szemkontaktus nagyon jól megy, anyukám is észrevette ezt :D A pitizz mesés, gyönyörűen csinálja, és mostmár nem csal (mint ahogy általában...XD) Úgyhogy jópont az ebzetnek :D Az érint is nagyon jól megy szokás szerint, nagyon cuki amikor azt csinálja :P meg volt egy kis manikűr plusz szőrápolás, hogy jól nézzen ki az én kis hercegnőm ^^Amúgy nem tudom hogy holnap megyek-e iskolába, eddig úgy nézki igen, de attól is függ hogy reggelre lázas leszek-e mert most estére belázasodtam.Bár talán annyi szempontból jó lenne ha itthon lehetnék, mert akkor együtt lehetnénk idebenn a döggel :D Bár nagyon nemszeretek itthon maradni...XD Majd meglátjuk Na de most mennem kell sziasztok!

2011. febr. 24.

♥ Csak egy videó...

Sziasztok! Mivel ma túl sokat nem tudtam lenni Mayával mert sokat kellett tanulnom holnapra, ezért csak egy videót hoztam nektek, ami az egyik kevvencem. Ez a két kutya szerintem nagyon jól kiegészíti a másikat, nagyon cukik együtt, pluszba a németjuci tündéri *-*

2011. febr. 22.

♥ Puff neki a falnak, gyakorlás

Sziasztok. Ma amikor hazaértem beengedtem Mancsicsit kicsit pihenni játszani ill. gyakorolni. A tecchalott nagyon jól meg és az ugat is :D Jó pont az ebzetnek :D Gondolkodtam rajta hogy lemérem a kutyát de hát mi közbe fekszik a kis sajtkukac lehetetlen XD Aztán persze átvettük a többi tan anyagot is a döggel minden nagyon jól megy, bár a fektetésnél (mint mindig...-.-) makacskodik...:S Mindig leró előtte 3 kört utána úgy lehuppan a padlóra hogy berezdül az ajtó is XD Kis hülye :D Aztán szokásos bunyó volt jól elszórakoztunk, egyszer mindenképpen levideózom hogy pofázik a dög :D Nagyon vicces xD Aztán mentem be a konyhába sajtért Mayának, ő jön utánam és és nem előre néz hanem vizslatja a lábamat XD Erre a kutya puff neki a falnak a kanyarnál XD szegényt úgy sajnáltam :( Bár nagyon nem foglalkozott csak egy kicsi sírás volt mert azért rendesen nekiment :S Aztán miután megnyugodott jött a szégyeld magad gyakorlása :D Huh hát már tapasz nélkül is profi a kutya :D Nagyon jól megy neki, büszke vagyok rá :) okos dög :D Aztán kiment ugatni eggyet meg elvégezni a dolgát. Sajnos megint csattogtatott bár nem tudom miért nyúlkálnak amikor ki is van téve a tábla...na mind1 rászóltam és egyből abba hagyta, de utánna még sunyiskodott egy keveset és mindig visszament. Aztán apámmal nézünk egy videó klipet, a kutya morgásba ugatásba kezdett, kinézünk a kutya egerészett XD Tök vicces volt :P Ott ásott bepucsítva xD Nagyon röhögtem rajta és olyan kis erőteljesen kapar hogy még a feje is remeg közben XD Kis bolond. Amúgy az oldalra térve szerintem lassan design csere lesz mert ez már kissé unalmas XD Na most megyek sziasztok!

2011. febr. 21.

♥ Emaradtak...mai nap

Sziasztok. Már tegnap megakartam írni hogy mi volt csütörtökön, és a többi napon, fél óráig írtam kimentem inni apám meg egy laza mozdulattal ki x-elte az oldalt...A szívbaj kerülgetett XD És most is rekord idő alatt kel megírnom xD Na szóval Csütörtök: Új postásfiú jött a környékre, és mivel aznap láttuk először nem tudtunk neki szólni Mayáról. Hát igen Csórinak a kesztyűjét Maya letépte, és azzal rohangált az udvaron. Alig bírtam elvenni tőle, és amikor végre meg kaparintottam, akkor is majdnem elszakadt....Mayának a seggére lett csapva, amit én elleneztem de hát az én szavam az ősöknek egy nagy kupac kaki szépen kifejezve. Aztán bocsánatot kértem a sráctól és megmondtam neki hogy mi a helyzet Mayával, és hogy hova dobja legközelebb a cuccost. Azt mondta semmi baj megérti, de én akkor is rosszul éreztem magam....Aztán másnap Pénteken láttam Maya hogy csinálja. A kutya mintha rugót nyelne felpattan, és a postaláda mellet közvetlen 3-at is csattogtat a fogaival...De amikor rászólok abba hagyja de amúgy meg nem :S Szóval lesz min dolgoznunk. Aztán Szombaton Mayának Hawai volt, mivel egyedül voltam itthon, ezért ő szabadon  mászkálhatott a lakásban. Sára barátnőm átjött, hát ő az a személy, akivel nem tud betelni a szó szoros értelmében. Még az első fél órát is velünk nézte, (alkonyat 3) De aztán gondolom hangos volt neki, így elindult az ajtó elé dögleni :P (mindig ott alszik) Jól éreztük magunkat, aztán bevallom telefon betyárkodtunk a barátnőm egyik Romániai ismerősével :P XD Nagyon vicces volt, van ez a webfordítás, és oda beírtuk a magyar szöveget, aztán meg felolvastattuk, és egy mély férfi hang szólt XD Nagyon vicces volt, szerencsétlen gyereknek fogalma sem volt ki az, és még a szöveg is írtó nevetséges volt. XD Szóval aki beveszi, hogy egy 46 éves pedofil főiskolai hallgató, az bolond XD Aztán Mayát ki kellet küldeni, úgyhogy ő egyből célirányba vette a kanapét. Hál' égnek már nem olyan "bolond" mint volt, szerintem ez neki egy ilyen roham szerűség volt vagy nem is tudom hogy nevezzem XD Aztán A postás ügy miatt, kitettem egy táblát, amin az áll "VIGYÁZAT! A KUTYA HARAP NE NYÚLKÁLJON A POSTALÁDA FELÉ, KÉRJÜK A MÁSIK POSTALÁDÁNKAT VEGYE IGÉNYBE A ******** UTCÁBAN TALÁLHATÓ! MEGÉRTÉSÉT KÖSZÖNJÜK!" Aztán meg alá megjegyeztem hogy kérem a papírt ne tépjék le a postások és embertársaink védelme érdekében. Hát tudom érdekes hangzik, és sosem gondoltam hogy egyszer egy ilyet is ki kell tennem Maya miatt, de sajnos tévedtem. Jut eszembe. Olyan rosszul érzem magam hogy mindig csak a rosszat mondom itt Mayáról, pedig ő nagyon is kedves kis engedelmes kutya kapun belül. Beszélgettem egy pár emberrel, és mind azt mondták hogy Maya azért ilyen ha valaki nyúlkál a kapunál, mert nagyon domináns, védi a területét, és valljuk be ő a család kis hercegnője, szóval elis van kényesztetve kissé...Na de ez egy másik dolog XD Aztán tegnap (vasárnap) Maya kozmetikát kapott ami fülmosás tappancstisztítás, és szőrvágást, fésülést jelent. Elszórakoztam vele kb 1,5 órát XD Aztán a videó kamerával felvettem Mayáról jeleneteket, és szintúgy a videó kamerával fotóztam is őt :D Nagyon jó képek lettek, majd megnézem hogy nem e tudnám kirakni őket megmutatni nektek. Aztán térjünk a mára: Amikor hazaértem Masya befurakodott, szóval gondoltam beengedem egy kicsit. Gyakoroltunk idebenn, minden nagyon jól megy neki, az érint és a kerül különösen :D Büszke vagyok rá nagyon okos volt. Aztán én elmentem tanulni, ő bennmaradt, de kb 1 órája kilett küldve. Hát kb ennyi. Ja igen és azért ******* az utca, mert ha nem gond nem adom azt meg :$ Na de most mennem kell, hisz most is laposba vagyok itt, szóval kihasználtam az alkalmat egyszóval h apám elment gyógyszert kiváltani. XD De amint hallom már parkol be szóval indulok! Sziasztok!

2011. febr. 19.

♥ Álvemhes? Oo"

Sziasztok. Hát ugye meséltem Mayáról hogy mostanában milyen hogy egész nap a kanapéján van védi a labdáját, és ott kuksol egész nap. Utánna néztem és lehetséges hogy Maya álvemhes...4 pontja van, és Mayára az első 2 igaz. Reménykedem benne hogy nem jön ki rajta a másik kettő, mert akkor gyógyszerrel kell őt kezelni, és még úgyis 1-2 hét mire elmúlnak ezek a tünetek.
•Vackolás - a kutya a takarókból, pokrócaiból védett vackot próbál építeni magának.
•Játékok szeretgetése - a kutya a labdáit, plüss állatait vagy akár cipőket és egyéb tárgyakat maga köré gyűjti, tisztogatja, úgy viselkedik, mintha kölykei lennének.
•Az emlők megduzzadása - az emlők változó mértékben megnagyobbodnak, megnyomásukra tej ürülhet belőlük.
•Az emlők gyakori nyalogatása .
Ezek a tünetek. Beszélgettem Mirzával is, és ő is mondta hogy lehet hogy nem fog neki a másik kettő kiujjúlni lehet hogy ez valami enyhébb cucc xD Nem tudom ezt megmagyarázni na xd De mindenesetre remélem hamarosan elmúlik. Most megyek sziasztok

2011. febr. 16.

♥ Havazás, rejtély...

Sziasztok. Sajnos ma vége lett a tavaszias időnek, és esett egy nagyon minimális hó...-.-" Remek...de szerencsére mind elolvadt. Én már nem szeretem a havat, most is olyan jó idők voltak meg minden....Most meg olyan ratyi hideg van :/ Na mind1. Hazajöttem, Maya odajön és befutott a helyére. Azt hittem leszidták előzőleg anyámék, és beküldték a helyére, csak most jött köszönni nekem, és rohant be oda és onnan nézett rám. Aztán megkérdeztem anyámékat, hogy mit csináltak vele, azt mondta semmit egész nap bent a helyén a kanapéján kuksolt...Nem tudom mi van vele....Aztán bejöttem, és akkor anyám mondta h gyere megyünk a városba. Nemértettem miért kara annyira vinni, aztán megvette nekem az IM Magazint, azt mondta nézzek bele. Fanni barátosném nagy meglepit okozott nekem, benne vagyunk az IM ben :D Tudjátok, vagyis aki olvassa az IM-et hogy van egy oldal, ahol barátnős meg barátos fotók vannak, egy kis hozzászólás szerűsége :) Anyukám már tehnap tudta, de mondta is telefonon a Fanninak hogy  psszt mert meglepi lesz :D ott vagyunk mi a jobb sarokban :P Amikor forró csokiztunk még amikor téli szünet volt :P XD Na de visszatérve Mayára nem tudom mi lehte vele...Kérlek adjatok tanácsot. Mert mielött elmentünk volna a városba a magazinért, akkor is ott feküdt  a kanapén, és nem akart onnan lejönni....Láttam egyszer egy videót hogy hogy szül egy német juhász...És Maya tisztára úgy viselkedett...egy helyben toporgott, meg kaparta a kanapét és maga alá gyűrte a labdáját nem engedte elvenni...Mintha a kölyke lett volna...Körbenéztem sehol egy patkány vagy valami, ugyanis melettünk van egy ház, és az mellet egy mező. Róka is járt már ott szóval nyáron is tuti onnan jöttek a patkányok, még szeptemberbe Maya meg is fogott egyet, de most tél van elvileg ilyenkor még nincsenek...Mert nálunk ahol Maya helye van, abból majd egyszer kocsigarázst akarunk csinálni, és akkor ott vannak az építkezésről még fák meg cserepek előtte stb. Szóval a rohadt kis kártevőknek tökéletes hely...de mondom ilyenkor általában nincsenek patkányok. És nagyon nem tetszik Mayának ez a viselkedése. Tuti nem vemhes ugyanis kb 4 hónapja volt meg neki, és fiú kutya közelébe sem volt. Kérlek adjatok segítséget, írjatok hozzászólást hogy szerintetek mitől lehet ez mert nagyon aggódom...Most is ott kuksol...Szóval ha van valami tippetek mitől lehet, kérlek írjatok! köszi Sokat jelentene

2011. febr. 15.

♥ Benn, pihenés, kunyerálás...-.-"

Sziasztok. Ma nem volt semmi érdekes, egyedül voltam egész nap, ezért beengedtem Mayát hogy legyen valaki mellettem :D Miután beengedtem, elkezdtem ebédelni, Maya még szép hogy átváltott kunyera módba....Adtam neki tápot, hogy amíg én eszek, ős is egyen és akkor elkerüljük a dolgot. Na ez nagyjából be is jött, de Maya hamarabb végzett mint, én de nem adtam neki egy falatot sem x) Aztán gépeztem egy kicsit, ős addig itt aludt a lábam alatt :) Kis cuki volt. Aztán elkezdtük gyakorolni a szégyeld magad trükköt, már egész jól megy tapasz nélkül is :D Jó pont :D Aztán leültem tanulni, és miután azzal végeztem elkezdtem tévézni, elkezdtük Mayával a csodálatos kutyadokit nézni, kb 5 percet láttunk belőle, mert elkezdtem rántottát csinálni xD Maya abból kapott egy kicsit, meg a tojáshéjjakat is megkapta, mert azt szereti :P Aztán idejöttem begépelni a blogot xD Tudom nem írtam túl sokat, de összefogalaltam a napot mert gondolom nem vagytok kiváncsiak arra hogy minden alaptrükk ment pl ül fekszik stb. Ezt mindennap leírom XD Úgyhogy kb ennyi. Na most megyek sziasztok! ♥

2011. febr. 13.

♥ Bentlét, gyakorlás, új trükk

Sziasztok :D Ma is benn volt a Maya, elég sokat kb 4,5 órát XD Tanítottam neki új trükköt a szégyeld magad, ami nagyon jól megy :D Végre megragadt az orrán a tapasz XD De mindenesetre nagyon cuki közben :D Kis okoska :P Miután megtanítottam neki kimentem, ő is jött velem, átmentem a másik házba a bakilettemért és mondtam neki Maya ne gyere utánnam...Még szép hogy utánnam jött...Moshattam fel a másik házban....-.-" Remek. Csak úgy mérgembe mondtam, nem tudatosan hogy mint csinálsz Maya, szégyeld magad! Erre ő rárakta a két mancsát az orrára és onnan nézett rám...Eszméletlen cuki volt, de nem dícsértem meg, mert az előbb szidtam le...XD Anyunak elmeséltem ő is nevetett rajta egy jót :P Aztán kinnmaradt kb 1,5 órát, és beengedtem, sajttal gyakoroltuk tovább a szégyeld magad parancsot. Már tapasz nélkűl is megy :D jó pont neki :D Aztán anyukámnak mutattam hogy Maya amikor gyakorlunk, milyen pofákat vág pitizés közben , és megkértem fotózzon le. Engem ne nézzetek nagyon gáz ez a kép rólam...XD Maya a lényeg. Bár itt még nem teljesen állt rendesen, csakúgy félút fele XD Meg van egy mésik kép is, amikor csal és belém kapaszkodik...Olyan cuki volt, de az rólam olyan értékelhetetlen kép hogy inkább nem teszem ki, vagdosni meg nincs kedvem XD Majd máskor sorry XD Ezis elég gáz nem még az XD Úgyhogy ez van eztkell szeretni ill. nézni XD Aztán Maya benn lett még hagyva, tökre kifáradt szegénykém a sok pitizés közepette XD Aztán amikor pihetn bunyóztunk, meg közös képeket csinált rólunk anyukám :P Majd azis itt lesz a blogban. XD Mindjárt mutatom XD Aztán hagytam őt pihenni. Elaludt, és olyan méjen aludt hogy horkantott eggyet XD Anyámmal nagy röhögésbe kezdtünk, de amolyan jó hangosan XD Szegényke felébredt majd visszadőlt pihenni, addig én elmentem házit írni és tanulni, majd aikor visszajöttem gondoltam eszek egy kis céklasalit :P Na őnagysága szép hogy odakúszott kunycsorogni de én gonosz nem adtam neki XD Muhahahaha Muszály volt, mert már történt a kunyerálás miatt nyáron lopás is...Kinn feküdtem a napágyon gófrival a kezembe, telefonáltam, mire leraktam, és megekartam volna enni, eltűnt a fele gófrim, és láttam hogy Maya csámcsog...Remek megzabálta XD Szóval azóta úgymond "gonosz" vagyok vele ilyen téren. De muszály....Nem akarom hogy elfajuljon a dolog... Szóval nem adok. Aztán mint mindig ennek is vége szakadt Mayát kikellet küldeni. Kiengedtem, majd súroltam le az ajtót kívűlről mert rám parancsolták...XD Meg amúgy is Maya csinálta, én kutyám, én felelősségem.  Szóval kb ennyi. Nemsokára enni is kap a drága, de most mennem kell sziasztok

2011. febr. 11.

♥ Semmi új, Tanultak

Sziasztok. Hát semmi újdonság nincs se Mayával se velem. Én már mond hatni meggyógyultam, már csak a fejem fáj néha :) Ma voltam kinn természetesen Mayánál, játszottunk, és mint általában, még szép hogy megint birkóztunk :D Persze bent, mivel esett az eső és minden saras x) És gondoltam ha már Maya benn van, akkor vegyük át a tanultakat. Hát ez a kutya briliáns. Egy Einstein. De komolyan. Nagyon ügyes volt, az érint már hibátlanul megy :D Nagyon büszke voltam rá. És régen átvett trükkünket is előkotortam a került. Nagyon jól ment a drágának :D A nappali a folyosóból nyílik, a folyosó végére tettem az esernyőtartót, a nappaliban leültettem magam mellé a dögöt, és uccu neki :D Hát nagyon jól ment, annyira bírom azt az okoskodó tekintetét :D Megy előre az esernyőtartóhoz, közbe néz rám, és az az önelégűlt fej XD Visszafelé meg fut :D Olyan drága :) Szóval teljesen megvoltam vele elégedve hogy egy ilyen rég átvett trükk ennyi idő utáni felhozására ilyen jól teljesítette, és szó szerint érti amit mondok neki. :D Ugyes dög *-* :D Az ilyen alap parancsok mint pl. : az ül, fekszik, pacsi jobbal, pacsi ballal, techalott, hopp, meg az ehez hasonló kis könnyű trükkök nálunk már berögzültek, szóval nem vitatkozik velem mint az elején amikor a techalottat koreografáltuk :D Jó pont :D Aztán rátértünk a hopp-nak a terjedelmeire, hogy leültetem, eltávolodok kb 2-3 méterre, és amikor felemelem a lábam, Maya vágtat, és hop :D Aztán van amikor egy helyben ugráltatom, és van amikor felemelem a lábam, és akkor oda vissza oda vissza :D Na az is nagyon jól megy már :D Büszke vagyok rá. Aztán átvettük a további trükköket, mind egyik nagyon jól ment :D Holnap akarom Mayát vinni ki sétálni szigorúan szájkosárral, meg nemártana megcsinálni róla a valentini képeket sem :) Majd hozok képeket :D Remélem sikerül néhány jó pillanatot elkapni :D Mindenesetre megpróbálom XD Ma néztem menhelyi oldalakat, a barátnőmmel küldözgettük át egymásnak a kuytukat, lehet hogy ő is örökbe fogadnak vagy vesznek. Sőt valamelyiket biztosan :D Én meg ugye. Hát anya. Mindenesetre mutattam neki tündér bogarakat, akiken neki is megesett a szíve :D Szóval jó nyomon haladunk ;) Meg néztem infó órán eladó Német Juhászokat, nem nem akarok venni ne értsétek félre, mert mindenképpen ha lesz is, akkoris kicsi kutyunk lesz :D Csak úgy érdekeltek a kölykök látványa, mert szinte mind egyik úgy nézett ki mint a Maya *-* Tök furi volt megint kicsi Mayákat látni akik nemis az enyémek XD Tudom érdekesen fogalmaztam meg ezt a  mondatatot, de nem tudom na. Olyan furcsa még kimondani is hogy kicsi Mayák, akiknek semmi közük Mayához, csak olyanok mint ő volt XD na jól van inkább megyek és abbahagyom itt a magyarázkodást mert lassan már írni se tudok XD Sziasztok! ♥

2011. febr. 10.

♥ Alvás, Gazdi-kutya kapcsolat :D

Sziasztok. Tegnap este volt egy kis lázam, de mindenesetre elmentem az iskolába xD Bár nekem túl sok kedvem nem volt, csak anyám mondta hogyha tz-t írunk, nemártana elmenni hogy ne kelljen bepótolni. Aztán Reggel anyám kulcsával mentem ki, mert az enyémet nem találom XD Hát ráis faragtam. Ez megy Kedd óta. reggel kulccsal megyek, majd bedob postaládába, utána hazafele meg átmászok a kapun XD Na hát ráfaragtam, ugyanis nem volt itthon senki, szóval kinn kellet lennem a hidegbe 2 órát voltam kinn, felmásztam a cserepekre, mert azon van egy ilyen fekete fólia szerű, és pont oda sütött a nap. Szóval gondoltam felfekszem táska a fejem alá, és szundikáljunk. Aztán nem tudom hogy, de a következő kép ami bevillant hogy Maya nyalja az arcom, mert felmászott mellém XD Nagyon jó érzés volt, olyan igazi Gazdi-kutya kapcsolat. Ezt csak az értheti aki átéli :) A fénykép, szintúgy Mayát ábrázolja, amikor még kis pöttöm Panna volt :) Látszik már ott is rajta, hogy ilyen komoly nő lesz belőle ;) Na mind1 szóval legalább volt időm vele foglalkozni. Majd megint elbúbiskoltam, Maya is pihent mellettem majd lemászott végezni a dolgát (ugatni, őrizni a házat :D) Kis okos fejűm :D Amúgy képzeljétek hogy Április 23.-án lesz Kőbánya Kispesten egy ilyen örökbe fogadós, rendőrkutyás bemutató nap, ami 2 nappal a szülinapom előtt van, így elő szülinapi ajándék ként, és apukámat úgy látszik sikerűlt belerántani, hogy lehessen még 1 kis növésű dögöm :D Nagyon izgatott vagyok, márcsak anyámat kellene meggyőzni, mert amúgy a bátyjám is benne lenne még 1 csöppségben :D Azért akarok onnan elhozni ebet, mert hátha akkor anyámnak is megesik a szíve egy kis dögön, és hárman 1 ellen csak rávesszük XD És tényleg nincs nagykutyusról szó, olyan törpetacsi méretre gondoltunk :D Úgyhogy addigi fűzögetjük anyámat, aztán majd meglátjuk :D Meg Mayának sem ártana szocializálódni és erre tökéletes egy másik kutya. Sőt lehet ha picit hoznánk el, akkor még anyáskodna is felette, Maya úgyis olyan kis törődős :D Na jó azthiszem abbahygon a blogot. XD megyek Sziasztok! ♥

2011. febr. 9.

♥ Semmi különös | Beteg...-.-"

Sziasztok. Sajnos semmi újat nem tudok mondani Mayáról mert Beteg lettem, iszonyatosan fáj a torkom és a fejem + hányinger a torkom összeszűkölt, szóval 1 falatnak is a fele visszajön mert nem bírom egybe lenyelni...Úgyhogy most minden ami pépes azt megeszem. Mást nem tudok :/ Szóval szegény Mayát csak reggel dögönyöztem meg míg kimentem a kapun, hazafele meg úgy le voltam eresztve mint a lufi. Befeküdtem az ágyamba aludtam 1 órát kb. Próbáltam valami tanulás félét összehozni mivel holnap irodalom tz...De az örökös fejfájás mellet ez lehetetlen, szóval kb fél órát tanultam, mert nem biztos hogy nem megyek holnap suliba mert ha nincs lázam, akkor nem maradok itthon. Most megyek, remélem holnapra jobban leszek, és akkor adhatok valami infót Mayáról, és nem az én szenvedésem kell hallgatni most megyek. sziasztok!

2011. febr. 8.

♥ 2 nap összefoglalója

Sziasztok. Bocsánat hogy tegnap nem írtam, de nem jutottam gépközelbe xD Ez van. Na mind1. Kezdem a tegnappal: Voltunk kinn sétálni, Maya nagyon rossz volt. Ő nagyon agresszív más kutyákkal, már arról sikerült leszoktatni, hogy kerítésen keresztül összevesszen egy másik négylábúval, de ha az utcán találkozunk egy kutyával, akkor elszabadul a pokol enyhén kifejezve. Az utca végén egy Westi-vel sétáltak, szegény kutyát felkapták, és elfutottak, amin nem is csodálkozom, mert Maya ugatta, majd szét szaggatta a lánc, ismétlem lánc nyakörvet, nyáladzott és morgott, plusz a látvány, ami nálam annyi volt hogy elkaptam a grabancánál, és beszorítottam a lábaim közé. Szegények nemcsoda hogy megijedtek, ugyanis tényleg nagyon ijesztő amikor Maya ezt csinálja....Olyankor nekem is hevesebben ver a szívem, de megpróbálom lenyugtatni magam, és kezelni a helyzetet, hogy Mayát biztonsági közegbe helyezzem. Aztán fordultak volna közbe be egy kisfiúval egy házaspár, akik a fejemhez vágták, hogy ez egy vadállat altasd el....Hát nem ez a megoldás arra ha egy kutya, egy másik fajtársa miatt fel van spanolva. Igen tudom veszélyes, és elég ijesztően néz ki olyankor Maya de hát nem tudok vele mit csinálni. Szép fokozatosan haladunk előre ezzel az üggyel, de elég lassan.  De haladunk. Régebben ennél is rosszabb volt! Szóval. Már ahoz képest "szépen" viselkedett, de persze nem lett meg dicsérve. Én megteszek érte mindent de ehez idő kell. Aztán Mayát gyors ütemben Grabancánál fogva vittem be a kapun, ugyanis a körmeit a betonba véste így nehezített a drága a dolgon.... De még szerencse ugyanis a másik oldalról meg jön egy kóbór kutya. Na mondom remek... 1. Maya épp most spanolta fel magát, még nem nyugodott le, 2. A kutya már megint elszökött, ami nem az én hibám, talán a gazdának nemártana végre figyelnie a kutyájára....-.-" (mellesleg ő az a kutya akit innmár 6-orra vittem haza egy kössz vagy valami nélkül csak oké, oda tedd le a kutyát....-.-) Utána Maya a kertben lett hagyva, én bejöttem, Majd mentem is a Mamámhoz, szóval már csak este 9-kor találkoztam vele vacsinál.
Ma: Ma nem voltunk sétálni, ugyanis nem találtam a szájkosarat (mostantól csak abba viszem elővigyázatosság miatt) Meg nagyon nem is volt rá időm, mert a fél napom iskola után bevásárlással és tanulással töltöttem, amivel jelentem még most sem vagyok kész, csak gondoltam megírom a blogot.  Most lett Maya beengedve, egészen vacsiig benn lesz, addig is pihen eggyet a drágaság.
Visszatérve a sétára: Nem vagyok Mayára büszke, mert nem helyeslem amit csinál. Úgyhogy ha nem gond akkor ne támadjatok le hogy mért nem nevelem meg, mivel ez egy elég nehéz és necces feladat. Nem kérhetem meg mondjuk a szomszédot hogy hét hozdmár ki a kutyád egy kicsit gyakorolni a legrosszabb ami történhet hogy a kutyám széttépi...Azért ez nem így megy.
Kép sajnos ma nincs, majd legközelebb

2011. febr. 6.

♥ Séta, fényképezés, aki bunkó az bunkó...

Figyel :D
Sziasztok. Ma is voltunk Mayával kinn és Tudni illik Mayáról, hogy szó szerint rasszista. Szóval az a kutyát, ha meglát egy romát. Na köhöm nem lesz jó vége. + hogy még a biciklit is gyűlöli, a mi bicikliink kerekét szétszaggatta.... (Tudom ez nem jó dolog, de mindjárt mesélem tovább, és még hasznomra is vált az úgymond agressziója!) Mentünk, és egyszer csak egy ilyen jó nagy paraszttal találkoztunk, aki cigány volt, + a bicikli. Leszólított minket, hogy Idézem: " hej milyen szép kutyad van mán aggyad mán nekem." Én meg erre mondtam hogy dehogy adom, elkezdtem gyorsabban szedni a lábaimat Maya is. Ő jött átunnunk Aztán kaptunk egy ilyen megjegyzést hogy: "na aggyad mán ide a kutyát te lány". Maya megvédett O.O Rámorgott. tudom nem jó ez a dolog, de annyi szempontból előnyömre vált, hiszen kitudja mi lett volna később ha követ minket...Belese gondolom, ő meg csak annyit felelt Maya figyelmeztetésére hogy:"na jóvan azthiszem húzok innen dicsak" Maya a megmentő. Majd elindultunk hazafele. Csináltam róla pár képet, Majd eljöttünk, Tanítottam egy kicsit. Majd bejött, és akkor gondoltam, ha már ilyen bazi nagy a szőre tele sárral, (újfent) akkor kozmetika is jöhetne. Aztán, kutattam a szekrényembe, valami régi gönc után, és össze sikerült raknom, egy úgymond Discó-s Mayát :P Tök cuki képek lettek :D De az meglepi. majd a dizin úgyis látni fogjátok :D De a sétás képek közül párat kiteszek :) Észrevettem hogy már 2-en feliratkoztak követőknek. Nagyon köszönöm :) Mayáról még annyit, tudom nem helyes hogy ilyet csinál, de ha úgy vesszük megmentett egy bizonyos szituációtól amit nembírtam volna elkerűlni, ugyanis vannak olyan emberek nem is kevesen manapság, akik még ilyen okból is erőszakhoz folyamodik. Köszönöm Maya ♥♥
 
A "pokol" bokránál :P

2011. febr. 5.

♥ Séta és miegymás

Sziasztok. Hát elérkeztünk az első bloghoz. Ma dél előtt elmentünk sétálni. Sajnos csak egy fél órát voltunk el, de ennek nyomós oka volt. Maya nagyon jól viselkedett, nem húzott, csak eleinte, dehát azis tűlélhető volt, most nem csaholt annyira mint ahogy szokott. Büszke voltam rá. Sőt Maya nem az a nyugodt típus, ő nagyon érdeklődő. Néha túlzottan is....De az egy külön téma. Nagyon ügyes volt, a póráz lógott, és minden parancsszóra, Csináltam is az ül-röl egy képet, és tökéletesen látszik rajta hogy halál nyugodt, aminek én még szép hogy örülök :) Már egyáltalán nem érdekel minket egy kutya sem, mégcsak rájuk sem néz. Kivétel a 2 foxi-t a szomszédban, de ők más tésztából vannak. Nagyon jól ment minden, míg el nem ügetett mellettünk egy lovas szekér. Na ha én nem fogom rövidebbre ezt a kutyát, akkor az a kutya nekimegy a lónak. Kivoltam rá akadva, igen ki. Ugyanis az életével játszott, ha nem figyelek rá jobban oda, lehet hogy már nincs is nekem a lónak csak egy rúgásba telt volna Mayát elaltatni örökre. Óvatosabbnak kell lennem. Aztán Mayával mentünk tovább, bár megkellet még fegyelmezni egy kicsit a csitt-es módszerrel, de egész jól túlesett rajta. Majd az utcában kiszökött egy palotapincsi, akit ha nem 4-szerre szállítottam haza egy kössz nélkűl a gazdija felől, akkor egyszer sem. De persze előtte muszáj voltam Mayát hazaszállítani, mert ő agresszív a kutyákkal, egy ebet tűr meg maga mellet, és ő az apukája Morgen. Egész kicsi kora óta találkozgatunk velük, és sétálunk szintúgy együtt :) Szóval Mayát hazavittem, majd a kis krapekot is. Miután hazaértem, játszottunk egy sort, csak csurom sár lettem, ugyanis elolvadt a hó, és minden szó szerint dagonyás. Anyám elment a Tescóba, és vett a Mayának csontot :D De ezeket a jó méreteseket, amin hús is van de csak egy kicsi. Kb 1,5 óráig elszórakozott vele, televolt csontdarabokkal az egész szőre...Úgyhogy bejött megkozmetikáztam, helyreraktam a szőrét. Majd kapott egy kis tojást, és elbúcsúztunk. Kiment XD Mindenesetre szeretném holnap is elvinni egy nagyonn sétára. De most megyek sziasztok!
Kis okoska :)

♥ Nyitás

Sziasztok. megnyitott a mydog-source. Hát ez az oldal a kutyámról Mayáról, fog szólni, mindennapi Bloggal fűszerezve. Remélem tetszik a lap, bár még elég kezdő vagyok ezen az oldalon, de mindenesetre van egy kis gyakoroltságom a gp-től. (Mayalany.gp) Egyenlőre ez a lap Blognak szolgál, aztán meglátjuk mi lesz belőle :) Ma még jelentkezem. Sziasztok ;)